Megérkeztem

Se telefon, se net. Ahogy a kocka orosz mondja: nyet.
Ezt az írást azért megpróbálom majd valahogy felpattintani a helyére.

A röpülés borzasztó volt. Valódi katasztrófafilmben volt élményem. Én azt hittem, az csak egy szimulátoros túlzás, hogy az embereknek össze-vissza mozog a feje egy légörvényben, meg pattognak a széken, de már tudom, hogy nem. Egyrészt a laptopom vinyója is azt mondta, hogy ilyen hepe-hupát már ő sem tud követni, és szimplán kiírta, hogy ez túl sock, másrészt a nénik is felfüggesztették a kajaosztást – szerencsére a mögöttem lévő sornál. Azaz félig az enyémnél. A húsgombócot megettem a krumpleesalátával, de a zsömlét már nem kértem fél órával később, magában, mikor a kajaosztás folytatódott.

Nagy meglepetés volt az sms-checkin. Ezek szerint ezt is kértem a jegyrendeléskor. Egyszer csak zizegett a mobilom, és azt kérdezte egy telefonszám, jó lesz-e a 20F hely? Ha igen, akkor válaszoljak „A”-t. Válaszoltam „A”-t. A következő üzenetből megtudtam, hogy akkor be vagyok csekkolva. Mindezt a házunk előtt állva, pont a bőrönd beemelése után, három órával a felszállás előtt. Utána már csak leadtam a poggyászomat, és az sms-t mutogatva a megfelelő szerveknek haladtam előre.
És végre megtaláltam a kölcsönző parkolóját a reptéren. Gyapjú!

Itthon vártak. Nagyon. Először feleség. Aztán másnap reggel picilány és nagyfiú. Nagyon örültünk egymásnak. No és persze szüleim. Az első két nap ott telt.

A hét eleje óta pedig saját házunkat tesszük otthonosabbá, próbálunk kommunikációs csatornákat kiépíteni (ez megy a legnehezebben), ügyeket intézünk, mesélünk, történeteket hallgatunk, füvet nyírunk... ilyenek. 10-ére pl. meghívott magához a fogorvos. A rendelőjébe. Aszonta egyben megcsinál nekem mindent a számban, neki nem gond a másfél óra. Gondoltam ennek örülök, remélem, nekem sem lesz gond...

No, szóval itthon vagyok, szépen sorban majd jelentkezem mindenkinél :)