2011. február 28., hétfő
Doki 3
Nem akartam az előző írás dramaturgiai ívét letörni a valósággal, viszont így adós maradtam az ígérettel, miszerint tudósítok a helyi egészségügy működéséről.
Volt egy tanulmány Európa (vagy a világ?) országairól, amiben azt boncolgatták mindenféle szemszögből, hol a legjobb élni? Az első helyeken - nem meglepő módon - a skandináv országok szerepeltek, és Finnország lett a legelső. Egyetlen terület volt, amiben nem vezetett - az egészségügy.
Azt kell mondjam, ez abszolút igaz. Meg azt is, hogy ez csak féligazság.
Az állami része borzasztó, valóban. A helyiek szerint is. És ez nem a szokásos "pisztráng van lazac helyett, fenébe" elégedetlenkedés.
Saját tapasztalat alapján is mondhatom, hogy a legnagyobb problémája a lassúság. Szerintem még otthon sem kell várni egy szimpla vizsgálatra két napot, vagy egy szűrővizsgálatra egy-két hónapot! Valószínűleg azért lassú, mert mindenhova be kell jelentkezni előre telefonon és időpontot kell kérni (azaz akkor is 30 percenként következnek a páciensek, ha amúgy 10 perc alatt végez valaki). Kivéve a sürgős dolgokat persze. Bár olyan is volt, hogy a gyerek 39 fokos lázára azt mondták a telefonba, hogy ha van otthon lázcsillapító nyomjam le vele a lázát, és ha két napnál tovább tart, majd hívjam fel őket megint!
Vagy a laborvizsgálatunkhoz meg két hónappal későbbi időpontot tudtak csak adni - mikor végre felvették a telefont.
Ja, jut eszembe: az sem mindegy mikor telefonálsz! Ha aznapra akarsz kérni időpontot, 8-10h között kell telefonálnod - azaz időben jusson eszedbe reggel, beteg vagy-e vagy sem? Ha jó későbbi időpont is, akkor ráérsz 8-15h között. Viszont külön diszpécser nincs, tehát ha a nővér/doki (nemtom melyik) pont fel tudja venni, akkor mákod volt!
Emellett fizetős. Vizitdíjat kell fizetni, bár asszem csak az első három alkalommal, utána már nem. Ok, gyerekekre teljesen ingyenes - minden.
További maszek véleményem pedig, hogy szerintem túlságosan centralizált (mondom ezt annak ellenére, hogy mi viszonylag központban lakunk).
Nyilván megvan mindezek előnye is, hiszen a gyerekek gyakran lázasak csak úgy egy napot, minek orvoshoz rohanni azonnal?
Vagy ha nincs külön telefonközpontos, hanem orvosok/nővérek kezelik a hívásokat, akkor tudnak szakmai döntéseket hozni.
És mivel mindenki időpontra megy, nincs tumultus egy rendelőben, nem kapsz el három másik nyavalyát.
Biztos.
Nekem viszont megnyugtatóbb, ha megnéz a doki amikor bajom van!
Szóval, ha van TB-d, választhatod az állami megoldást.
Másik oldalon ott sorakoznak a magánorvosi-hálózatok. Vagy inkább magánosított korházhálózatok, mert nagyjából úgy néz ki, hogy egy-egy cég üzemeltet többfajta rendelőt országszerte. Naná, hogy fizetős, hiszen magánklinika!
Viszont itt jön a trükk és a finn gondolkodásmód: ezt is támogatja a TB! No, nem annyira, mint az államit, de támogatja.
Nekem pl. a tegnapi MRI teljes áron 795 EUR lett volna. Mivel van TB-m, "csak" 460 EUR-t kellett fizetnem. (Gumival vagy gumi nélkül, ugye...) Nem kell azért sajnálni, nulla lesz belőle - majd mindjárt elmondom.
És naná, hogy gyorsabb! Nekem már másnapra tudtak volna adni időpontot.
Naná, hogy modern! Naná, hogy minden olajozottan működik! Naná, hogy körültekintően kivizsgálnak (térdfájás->MRI)!
Mindent a kedves vevőért!
De vajon melyiket választják az emberek, és miért?
Én úgy vettem észre, nincs jelentősége az anyagi háttérnek a választásban. Inkább a gondolkodásmód befolyásolja. Vagy tán méginkább az, hogy az állami nem működik és egyszerűen megtehetik, hogy a magánt választják.
Ehhez viszont kell finn gondolkodásmód, alacsony munkanélküliség, erős szociális háló és amúgy is egészséges életmód. Mert nem azért kevesebb a beteg ember és nem azért hagy le a mami az emelkedőn, mert jók a magánklinikák ;)
Emellett ráadásul olyan biztosítási konstrukciók vannak, amiket ügyesen összerakva akár le is lehet nullázni a költségeket.
Nekem is azért nem kerül majd semmibe az MRI (meg ami még jön), mert a cégnél (gondolom valami biztosításon keresztül) fedezik az orvosi költségeinket. Leadom a számlákat és majd visszakapom a fizetéssel.
Minden attól függ, milyen biztosítót és/vagy egészségügyi szolgáltatót (vagy milyen munkahelyet) választasz!
A bürokrácia talán kicsit komolyabb a magánszférában, mert mindenféle embereknek jóvá kell hagyni mindenféle orvosi véleményeket és beutalókat, de ez nem érint különösebben hátrányosan senkit. Nekem is azért nem volt jó a másnapi MRI időpont, mert a beutalómat postán küldték csak utánam (jóváhagyva, pecsételve) és azt meg kellett várni.
No, hétfőn kiderül mi van a térdemmel, akkor jön a doki megint a céghez. Én hiába nézegetem a képeket, nem látok semmit!
Ez jó hosszú lett :)
at
23:24
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
0 comments:
Megjegyzés küldése