Plica.
Ezt magyarázta a doki. Vagyis angolázta.
Elmentem a térdspecialistához, aki ismét csavargatott egy sort a térdemen, miközben folyamatosan kérdezgette, hogy fáj-e?
Nem hiába specialista: a térdem minden egyes elemét külön-külön éreztem a különböző mozdulatoknál.
Aztán leültünk, végiglapozta újra az MR képeket, és elkezdte magyarázni, hogy bár valóban látszanak sérülések a meniszkuszaimon, a fájdalmat nem az okozza, hanem a plica.
Annyit értettem meg, hogy magzati korban a térd egyes elemeit szövet veszi körül, ami a születésig felszívódik, csak valami kis csökevények (ő wings-nek mondta) maradnak belőle, a két csont találkozásánál.
Ez kinek kisebb, kinek nagyobb, de teljesen normális. Ilyen a térdünk.
Viszont miképp a meniszkusz hajlamos a szakadásra, úgy a plica hajlamos a sérülésre, fáradásra és gyulladásra. És olyankor a térd többi eleme irritálja. Ettől fáj. Hát ez van.
Azt mondta most nem kell műteni. Ha nagyon durva lesz, pl. beakad a térdem vagy nem tudok menni, akkor majd újra meg kell vizsgálni és akkor majd megműtik.
Mindent csinálhatok rendesen - sőt a sport segít is neki.
Ja, csak közben befosok...
Igaz ugyan, hogy most messze nem fáj annyira, mint az 1. résznél, de azért mégis érzem, és minden nap.
Szerintem ez otthon az sztk-ban is meglett volna: hintőporozza azt ha nem múlik el, jöjjön vissza.
Nem?
Itt meg fizetsz is érte.
Jó, nem mondom, hogy tolókocsit kellett volna felírniuk egy csinos nővérkével, aki hozza nekem a papucsot és jön fürdetni a gyerekeket, de azért mégis... valami...
Elhiszem én, hogy orvosi szempontból nem kell vele semmit csinálni, viszont az én szemszögemből meg tulajdonképp tök mindegy, mi a baj belül (törött, csonkolt vagy már nincs is lábam), csak ne fájjon! Azért mentem oda!
Mindegy - a specialista megmondta kell-e műteni. Ez volt a dolga.
Asszem még vissza kell mennem a céges dokinénihez megint, ő meg valszeg majd megmondja, hogy ha nem kell műteni, akkor mit kell vele csinálni.
Nem derítettük ki végül, mennyibe is kerül itt egy artroszkópia. Talán majd legközelebb!
1 comments:
A nővérke már megvan. Hozza a papucsot, fürdeti a gyerekeket és használja a bankszámlát :) Cserébe :D
Megjegyzés küldése