Lányok, figyelem: tudom rossz hír ez nektek, de ez nem az új családi állapotom! Csak kiccsalád hamarabb kezdte megint a vakációt.
Ők már hazautaztak a saját házunkba, ám mivel az előző idényben jómunkásember voltam és most sokkal több szabim van, elég két hetet várniuk, hogy kövessem őket. És akkor egy teljes hónapot én is otthon leszek!
Jessssz! - ahogy a finnek mondják.
Arról már írtam nagyjából, hogy itt nem naptári évre gyűlnek a szabadnapok és nem előre megkapja az ember, hanem áprilistól kezdi gyűjteni következő év márciusig. Amennyi összegyűlt, annyival gazdálkodhat következő szezonban. Alapból elég szar annak az első évadban, aki új munkahelyen kezd.
Ennek a holiday-bonus dolognak viszont utánanéztem. Ezt eredetileg szabadság után adták a dolgozónak és azért találták ki, hogy ugyanoda menjen vissza dolgozni, ahonnan eljött. Ez azért felvetette bennem, hogy ugyan mivel töltötték itt a szabadságukat az emberek? :) No mindegy, tartsák csak meg jó szokásaikat! :)
Azért is egyedül vagyok most, mert kolléga <http://zold-seg.blogspot.com/> (aki barát és családtag, de biztosított már menekültszállást is a fürdőszobabontás idején), akivel a tavalyi hasonló de hosszabb szituációt nagy nehezen átvészeltük, ma lelépett Manilába. Két évre. Majd biztos lesznek izgalmas élménybeszámolók.
Tegnap ennek apropóján sörözni akartunk egyet a tengerparti kocsmákban. No ez az, ami nincs, csak mi ezt nem tudtuk.
És akkor ennél a pontnál megint csak ámulok ezeken a finneken! A part közelében sehol egy kocsma. Egy km-el feljebb ugyan ott a központ - ahol 9-10 között szintén bezár minden! Értem én, hogy ez az ország a biciklizésre és a futásra alapoz, no de azért a kettő között egy turista csak meginna valamit, nem?
A végén nagy nehezen találtunk egy helyet, ami azért is extra volt, mert ez volt az első hely ittlétünk óta, ahol nem lehetett kártyával fizetni. Csak 10-ig maradhattunk, mert zárt.
A szocreál építészet viszont lenyűgöző volt! Olyan kocka alakú betoncsodákat láttunk, hogy netovább!
Komolyan mondom, ha nem tudom hol vagyunk, azt hihettem volna ez valami orosz üdülő.
Megfejthetetlen ez az ország számomra, na!
Az utolsó írás óta eltelt időben egyébként a család melegített a nyári szabadságra. Nagyfiú pl. lezárta az elősulis évet, felvették ugyanott elsőbe. Mivel emelett duzzogva ugyan, de remekül csinálta az otthoni elsős évet is, kapott egy biciklit - bár az otthoni vizsga még hátravan. Kiscsajt besoroztattuk oviba, jaj nekik szeptembertől!
Apuka nekikezdett a biciklivel munkába járásnak, súlyfelesleg és térderősítés okán.
Meglátogattuk a vidámparkot, kirándultunk egy kicsit... Rövidgatyákat és pólókat vásároltunk...
Szóval amolyan szünidős programok.
Az időjárás is nyári: 18-20 fok van, süt a nap, néha felhős. Ez is egy örök csoda: ha napon állsz, dög meleg van a 18-20 ellenére is. Ha árnyékba mész, fázol.
És persze éjjel is világos van.
Nem tudom történik-e velem valami helyi specialitás ebben a lassan már csak egy hétben, úgyhogy az sem kizárt, hogy már csak augusztus után jelentkezem.
0 comments:
Megjegyzés küldése